Markus az "elbeszélgetős" este óta nem mutatkozott előttem, nekem pedig túl sok kérdésem volt hozzá. Túl sok megválaszolatlan kérdés amikre azonnal akartam a választ.
El is határoztam, hogy egy olyan helyre megyek hol más ember nem igen fordul meg. A városka híres-neves még is elkerülendő kísértet házához.
***
Mikor a számomra gyakran használt erdőn át elérkeztem a házhoz, ámulattal töltött el a hatalmas monstrum építmény.
A története kb annyi, hogy lakott ott egy család. Anyuka, apuka és egy 16 éves lány. A lány egy olyan fiúba szeretett bele aki megjátszotta magát. Egyszer a lány nem-et mondott neki, mikor a fiú náluk volt. A srác bepöccent és rátámadt a lányra majd brutálisan meggyilkolta. Ez után a lány anyját és apját is kivégezte és pszichopatikusan felakasztotta őket levágott végtagokkal.
Ezt a mesét az iskolámban hallottam, és nem igazán látok benne nagy igazságot, hogy a lány most is kísért.
Ezzel a gondolatmenettel a fejemben vágtam neki a kocsifelhajtónak, és libbentem be a házba.
Ahogy beléptem édeskés, fémes bűz csapta meg az orromat. Fogalmam sincs honnan jött a szag de valahogy nem is akartam megtudni.
Csak amikor szétnéztem pillantottam meg a harmincas évekbeli bútorzatot amin az időtől és a portól beszürkült lepedő volt. Kíváncsiságom tovább hajszolt a nappalinál, így a rozoga lépcső felé vettem az irányt.
Felérve az emeletre a leges legutolsó szobához lépkedte. Fogalmam sincsen miért de oda húzott a szívem, és amikor beléptem nem tárult más elém mint (feltételezéseim szerint) a 16 éves lány szobája.
Minden ép volt benne csak éppen piszkos, és kopott. De a maga csodálatos régi pompájában tündökölt.
A szekrénynél ácsorogtam és vizslattam a fekete, fehér képeket a lányról meg a srácról aki egykoron szeretett és a srác még is megölte.
- Szomorú.-hallottam Markus hangját. Feltételezem mindeddig is itt volt csak várta mikor hozhatná rám a frászt.
- Szerinted a srác...Megbánta utána ?- kérdeztem megfordulva, reménykedő pillantásokkal. Markus csak sóhajtott egyet majd belekezdett.
- Nagyon sok ember tesz olyat, amit később megbán. Szerintem a srác min ezek után valahol halottan végezte. Beleőrült, véleményem szerint.- fogta meg a vállamat amolyan vigasztalás képpen.
- A lány megbocsátana neki ? - tettem fel az újabb értelmetlen de még is számomra érdekfeszítő kérdést.
- Nem tudom Clare, kérdezz könnyebbet.- mosolyodik el halványan Markus
"Könnyebbet."- jár a fejemben a szó és szinte érzem ahogyan az agytekervényeim gyártják a kérdéseket.
- Hogyan lettél angyal ? - kérdezem lehajtott fejjel. Kissé sajnálom, hogy feltettem ezt a kérdést neki, de ez barmira érdekelt. Ismét sóhajtott egyet majd felrepült az egyik szekrény tetejére.
- Úgy érted, hogyan lettem sötét angyal ?-kérdezi fél szemöldökét felhúzva, lóbálva a lábát.- Eladtam a lelkemet. Egy olyan lénynek, ami sokkal magasabb rendű nálam. Sokkal fenségesebb és sokkal veszélyesebbnek. Mindenki tesz olyat aminek később következményei lesznek. Valaki olyan cselekedeteket hajt végre amik jók, azok az emberek a haláluk után békére lelnek. Nem bolyonganak a világban feleslegesen arra várva, hogy majd egy hasonló sorsú emberre kelljen figyelniük.
Nekem például itt vagy te. Hálásnak kell lennem, hogy vagy. Viszont...-csuklik el a hangja- Neked is hálásnak kell lenned nekem.
Egy darabig elgondolkozom azokon amiket mondott. Hálásnak kell lennie és nekem is.
- Azt mondod...Eladtad a lelkedet. Még is miért ? - teszem fel az újabb kérdést.
- Mert nem bírtam tovább. Nem bírtam élni. Akkoriban sok gondom volt. Nem láttam a kiutat, és elvesztem. Egyik nap részegen tántorogtam hazafelé és egy sötét alakot láttam magam előtt aki alkut ajánlott.
Megszabadít minden bajomtól és gondomtól, ha cserébe megkapja a lelkemet.
Láttam ahogyan Markus szeme szomorúságba torkollik, és éreztem nem akar erről többet beszélni. Legalábbis most nem.
- Lenne még egy kérdésem! - jelentem ki bizalommal teljes hangon. Markus érdeklődve rám mered majd biccent, hogy felkészült a kérdésre.- Mikor haltál meg ? Hány éves voltál akkor ?- ahogy eme két mondat elhagyja a számat Markus mélabús tekintete átváltozik egy sokkal derűsebbre.
- 1971-ben voltam huszonegy éves.-mondja végül ki kissé elpirulva.
- Öreg !-húzom mosolyra a számat, majd hirtelen azon kapom magam, hogy az órámat bámulok és indulok gyors léptekben a kijárat felé Markus pedig utánam.
Mikor átsuhanok az erdőn mikor haza felé sietek , sietünk, átfut a gondolatomon, hogy Markus egy jó ideig megint csak árny marad az életemben. Gyorsan elhessegetem a gondolatot még mielőtt Markus megtudná, de már késő.
- NEM!- hallom erőteljesen a hangját.- Vigyázni fogok rád, az életem árán is.
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett szerintem, elképesztő módon írsz!
Várom a következőt! :)
Szia.
VálaszTörlésSzuper. Kövit gyorsan!