Mintha megszűntem volna létezni. Élőnek lenni. Láttam magam előtt a mélységet. Ha akartam sem tudtam volna vissza fordulni. Mert ugye nem tudtam.....De nem ám. Várt rám a sors. A sors ami a nővéremet is illette akkoriban.
Amikor belecsapódtam a folyóban éreztem ahogyan a jég hideg víz szinte égeti a bőrömet. Mint ezernyi aprócska tű amit egyre jobban a bőrömbe nyomnak. Mintha kis szilánkok tengerében úsztam volna. Az iszonyat töltött el. Komolyan meg akartam halni. Megérdemeltem volna. Ennyi kijárt nekem.
De ha kijárt ...... És én komolyan meg akartam halni akkor miért történt az ,hogy a víz feldobott. Nem tudtam megfulladni. Nem ment. Valami valami életben tartott aminek nem kellett volna.
A víz egy sziklának sodort engem és akkor olyat láttam amit soha életemben. Oly gyönyörű és sötét volt.
Oly félelmetesen fenséges. Egy szomorú srác volt az......Fekete angyalszárnyakkal.
Eddig észre sem vettem őt. Mielőtt leugrottam volna alaposan körülnéztem ,hogy van-e valaki a közelben, de senkit sem láttam. A srác a következő pillanatban rám nézett.
- Szomorú......Az emberek azt hiszik mindent megoldhatnak az életük elvesztésével.
Nem hittem el. Nem akartam elhinni ,hogy hogy ott van. Hozzám beszél. Félelmemben nem tudtam megszólalni. Vajon most megöl ? Hiszen eddig is ezt akartam. Meghalni. De nem ment.
- Nem kéne tőlem félned..... Hiszen én mentettelek meg. - szólt a srác. Mi az ,hogy ő mentett meg ? És még is miért ? Meg kellett volna halnom.
- Azért mert egy elbukott angyalnak ez a dolga. Hogy megmentse azt aki hasonló sorsú mint ő volt ember korában. Nem kellett volna meghalnod. Neked még dolgod van. Valami nagy dolgod.
Minden bátorságomat össze gyűjtöttem, és végül sikerült megszólalnom.
- Te olvasol a gondolataimban ?-kérdeztem elfojtott még is kiakadt hangon.
Az angyal csak elvigyorodott.
- Hmmm.......Ti emberek olyan furcsák vagytok. Nem azon vagytok kiakadva ,hogy látsz egy angyalt,hanem azon ,hogy az az angyal történetesen olvas a gondolatokban.-jegyezte meg cinikus hangon.
És vajon mindenkinek van ilyen angyala ? -tettem fel magamnak a kérdést de az angyalsrác már válaszolt is.
- Nem mindenkinek.-fogta rövidre, majd elrugaszkodott a sziklától és hatalmas fekete szárnyait kinyitotta, elrugaszkodott és szárnyalni kezdett. Én már komolyan nem tudtam hova tenni az egészet. Kezem lábam remegett és jobbnak véltem elhúzni a csíkot míg az angyal vissza nem tér a repülésből.
Kikászálódtam a vízből és őrült rohanásba kezdtem, akárcsak egy préda. Egy préda aki retteg ,hogy elkapják és megeszik.
Folyamatosan hátra-hátra pillantva futottam az erdőn keresztül. Az angyal nem követett. Próbáltam ezt az egészet kiverni a fejemből. Angyalok nem léteznek. Ez képtelenség......Biztosan csak bevertem a fejemet és egy másodpercig elképzeltem ezt. Igen biztosan. Még nagyobb erőt vettem magamon és még gyorsabban kezdtem rohanni.
Az egyetlen hely ahová vágytam az a szobám volt. Mindentől elszigetelve. Hogy senki ne zaklasson ,ne szóljon hozzám. Csak legyek egyedül.
***
Amikor végre hazaértem a kis csendes házunkba egyből a szobám felé vettem az irányt.
Nem volt kedvem semmiről sem beszélni ,anyám hiába nézett rám kérdően nem akartam róla beszélni mert csak veszekedés lett volna a vége, amit fél 11-kor nem igazán akartam.Szóval inkább úgy tettem mintha csak én lettem volna otthon, jobb a békesség alapon.
Beérve a szobámba elárasztott a nyugalom, és nem akartam mást csak pihenni, elengedni magamat.
Imádom. Kövit gyorsan!
VálaszTörlés