1.rész

Elveszettnek éreztem magamat. Csak bolyongtam a világban. Vajon más is érezte már úgy ,hogy nincs kiút ?

Vagy csak én vagyok ilyen ?

Régen minden más volt. Amikor kicsi voltam......Akkor nem borítottam ki a szüleimet. Nem kellett értem annyit aggódniuk mint most. Mi lehet velem ?

Anyámat sokat látom miattam sírni. Mindig megemlíti "Ugyan az lesz vele mint a nővérével.....".

Ez egyfajta figyelmeztetés, mivel a nővérem halott.

Négy éve halt meg.......Öngyilkosságban. Ez a szüleim és az én életemben egy óriási fordulópont volt.

Mindössze 14 éves voltam akkoriban. Naiv, aranyos, bűbájos.

Akkor még nem kebelezett magába az önpusztítás.

Oooh ..... Mennyit ígérgettem a szüleimnek ,hogy leszokom a drogokról, az alkoholról.......

Nem ment. Talán túl gyenge lennék én ahhoz ,hogy valami fájdalomcsillapító nélkül kibírjam a fájdalmat ?!

Hogy itt hagyott engem és a szüleimet ? Mert nem bírta  ki ? Talán anyámnak igaza lesz és én is arra a sorsra jutok ?

Így sétáltam végig a hűvös alkonyatban a Kanadai főúton ami egy erdő mellett haladt el.

Csak rám kellett néznie valakinek..... Egyből megmondta volna "NINCS JÖVŐD".

Hát annak az embernek aki ezt mondta volna bizonyára igaza is lett volna.

Most komolyan.......Whisky a kezemben....Másnaposan, egy adag kokainnal a zsebemben.....

Egy igazi vesztes aki beletörődött a sorsába.

Csak dölöngéltem az úton. Néha egy kocsi elhaladt mellettem.

Talán eljött az idő amikor komolyan inkább mindent fel kéne adnom. A szüleimet, a nem létező barátokat, az önpusztítást. A bulikkal járó mámort. Az idiótábbnál idiótább ötleteket. Az életemet.

Olyan könnyű lenne megszabadulni minden gondtól. Egy vágás, vagy "baleset"..... Vagy szárnyalhatnék..... Leugorhatnék valahonnan, akár csak a nővérem tette akkoriban. Ő is belefáradt mindenbe akkor. Nála is elszakadt egy cérna ami még életben tartotta. Vagy legalábbis hagyta lélegezni. De nem sokkal különbözött akkor sem egy halottól. Már neki is késő volt. Ő akkor nem kapott új esélyt az élettől.

Nekem is ezt kéne. És akkor vele lehetnék. Vele egy másik világban. Ahol minden sokkal szebb lenne.

Neki is ez volt a megoldás. Nekem is lehet ez lehetne. Neki ott volt még egy tény amiért már nem érte meg élni. Hogy meg volt bélyegezve. A volt pasija. Megerőszakolta az a szemét...... Pedig a nővérem annyira szerette. Annyira odaadó volt vele. És képes volt őt egy életre megbélyegezni. A nővérem körülbelül ezen a ponton lett depressziós. És még csak nem is jelentette fel a szemetet. Mert szégyellte az egészet. Szégyellte magát, a pasiját, a történteket és úgy érezte ő egy romlott ember.

A szüleinknek nem is mondta el mert tudta ,hogy álltak volna a dologhoz. Az anyánk nagy valószínűséggel idegbajt kapott volna és pereskedni akart volna meg feljelenteni. Apánk meg......Ő a tettek embere szóval nem hiszem ,hogy a csávó sokáig húzta volna.

A gondolataim közben a testem mintha csak magától és nem az agyamtól mozgott volna. Csak mentem mentem és mentem.

Nem tudtam hova......De valahogy éreztem ,hogy miért oda ahova visz. Meghalni.

Meghalni ,hogy élhessek.

És elérkeztünk egy hídhoz mely egy sebesen áramló folyó felett volt építve.

Most kell....... Most vagy soha. Össze kell gyűjtenem minden bátorságomat ,hogy jobb legyen mindenkinek.

Nekem.....A szüleimnek...Hogy anya többé ne sírjon miattam ,hogy apunak ne kelljen bejárnia a rendőrségre mert a lánya valamit megint elcseszett.

Felmásztam a korlátra és neki támaszkodtam. Csak néztem a folyót és csak arra gondoltam vajon érezni fogok majd valamit ? Ha nem is testileg de lelkileg. Vajon ,hogy fogják bemondani a helyi hírekben ? Vajon majd aki azt hiszi ismer az azt fogja mondani "ÉN MEGMONDTAM" ?

Tök mindegy volt. Csak legyen ennek vége. Legyen vége a rémálomnak amiben most vagyok és legyen valami más. Egy szebb világ ahol majd jól érezhetem magamat.

Átmásztam a korláton becsuktam a már könnyes szememet vettem egy nagy levegőt és elrugaszkodtam.