5.rész

Későn értem haza, túl későn. Mikor be akartam lopózni a kapunk (persze kulcsot nem vittem), még nem is sejtettem mekkora letolást kapok. Nos... A kapu mászást túlélve már csak egy feladatom volt, besurranni úgy a házba, hogy senki ne vegyen észre.
Na igen...Ez volt az ami nem sikerült, ugyanis amikor a lépcső megcsikorgott alattam (átkozom a régi fa lépcsőnket) és anyám egyből kirontott a hálószobájukból. Egy májva színű selyem köntös volt rajta meg az elengedhetetlen krém színű papucsa. Nem értem ezt a "elitt anya style"-t. Talán jobb is nekem addig.
- Clear! Mi a fenét keresel itt hajnalok hajnalán? - csattant fel az aprócska anyám. Igen aprócska mert mind össze 160 cm.
Még is mit válaszoltam volna erre? "Jaj anya...Csak egy elhagyatott házban szaladgáltam, kísértetet keresve akár csak egy Goth". Nem ezt nem mondhattam. De az igazságot se, a végén dilisnek néznének és mehetnék vissza az elmegyógyba. Na csak az hiányzik! Két évet húztam le ott, egyes egyedül és rettegtem. Pedig csak azért voltam olyan mert bántottak, nem pedig azért mert nekem jól esett bántani. Persze tőlem ezt sose kérdezték. Meg is feledkeztem Markus-ról aki végig hallhatta a gondolat menetemet és a kezét a vállamra tette majd kissé mint ha neki fájna megfeszültek az ujjai.
- Ide figyelj mikor hozzád beszélek! Az anyád vagyok! Figyelj ha mondom!- csattant fel hirtelen, és nem csak ő...Hanem egy pofon is ami engem irányzott meg.
Elvesztettem a türelmemet, éreztem, hogy ez az ütés volt a döntő pillanat mindennek. Most végre van okom arra, hogy lelépjek, igen egy megfelelő ok arra, hogy ha nem is az életemet a létemet, hanem a családomat hátra hagyjam.
- Clear...- kezdte anyám mikor hozzá is elért mit tett. Láttam a kétségbeesést az arcán, hogy nem tudja mit fogok tenni most.
Ahelyett, hogy leálltam vele balhézni jobb ötlet híján besiettem a szobámba még mielött elkezdett volna magyarázkodni. Magamra zártam az ajtót és hanyatdőlve az ágyamon rohamosan gondolkozni kezdtem, hogy mi képp tünhetnék el innen a francba. Semmi féle képpen nem most, akkor még túl közel lennék hozzájuk és megtalálnának az utánam küldött rendőrök. Ezt pont el akarom kerülni.
- Clear, ha te mész én is ugye tudod?- hallottam Markus rekedtes hangját. Persze, hogy tudtam, hiszen már párszor elmagyarázta, hogy velem kell maradnia. Biccentettem egyet majd lezártnak éreztem a témát. Fáradt voltam, gondolkodni se túlzottan akartam.
- Majd lesz ahogy lesz.- mondtam vékonyka hangon mivel már nem tudtam visszafolyatni a könnyeimet. Túl sok volt nekem az életembe ami történt és ez a fájdalom most tükröződött rajtam.
Markus mellém feküdt majd félve rám pillantott.
- Nem hittem volna, hogy téged érdekel bármi is és tudsz sírni.- jelentette ki halványan elmosolyodva.
- Nem is, csak...-kezdtem de hiába Markus-t e téren nem lehet manipulálni.